Másnap 8 órakor reggeliztünk, csináltam palacsintákat, az apa kedvence. Egy kicsit beszéltünk róla, amikor csörögni kezdett a telefonom. A közeli kórházból hívtak, apa ott volt! Gyorsan bementünk hozzá, mint kiderült nincs komolyabb baja, csak a nő, akit meggyilkoltak, a barátja volt (khm közeli) és erre a gyilkos rájött, ezért történtek ezek...na és apa is kapott néhány ütést, de nem súlyosak. Megöleltük egymást, és indultunk is haza. Luke elvitt minket, majd haza ment. Elmeséltem mindent apának, majd úgy döntöttünk, hogy elfelejtjük ezt az egészet. Ettünk a palacsintából, és kint játszottunk. Igen, mivel 30 fok fölé ment a hőmérséklet, kint voltunk és vizilufikkal dobáltuk egymást. Az egész napot együtt töltöttük, mint ahogy kéne, minden családnak... az ember csak akkor jön rá hogy milyen fontos is ez, ha ilyen szörnyű dolgok történnek vele. Viszont véget kellett vetnem a gyereknapnak, ugyanis barátom van. Ezt el kell mondanom neki is.
- Apa, mondhatok valamit?
- Mikor nem beszélsz?
- Hahaha köszi...az a helyzet, hogy Luke és én... hát mi megpróbáljuk. Együtt. Khm ezt az egészet. Érted, ugye? - komolyan nézett rám, de elmosolyodott.
- Most megtanulhattunk sok mindent... engem ez nem zavar. Az a tipikus apa leszek, aki komolyan beszélget a lánya barátjával, de örülök nektek. - szorosan megöleltem. Omg hogy lehet ekkora mázlim??
- Köszönöm!
- Én köszönöm hogy elmondtad... maradt még palacsinta? - nevetés tört ki belőlem, majd elpusztítottuk a maradékokat is. Tehát nagyon jól éreztük magunkat egész nap. Minden napnak ilyennek kéne lennie. Normálisnak. Este apa ágyában aludtunk, és jó volt... utoljára akkor aludtunk így, mikor vagy 7 éve rosszat álmodtam és ő megvédett a szörnyektől... most is valami ilyesmire gondoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése