Álmatlan éjszaka

Ráparancsoltam Botira hogy maradjon itt, hívja apámat és ha nem jövök ki 10 percen belül akkor jöjjön utánam. Gyorsan bólintott és vette is elő a telefonját. Befutottam a házba, az ajtó tényleg nyitva volt (nem érdekeltek a sérüléseim) és minden véres. 
- Luke! Luke!! Anya! Apa!! Valaki! - ordítoztam de senki sem válaszolt. Körbefutotam az alsó szintet, de egy embert sem találtam. Fogtam egy kést a konyhából és felfutottam a lépcsőn. Benéztem a fürdőbe, apa szobájába. Undorító volt begondolni, de már csak az én szobám maradt. Vagy ott vannak, vagy elmentek... Nem gondolkoztam, megmarkoltam a kést és berontottam a szobába. A földön feküdt anyám, kezében kés. Mellette egy ismeretlen ember az ágyamon, Luke pedig az ágynak támaszkodva ült és sírt. Még él! Sírva leborultam mellé és szorosan megöleltem. Viszonozta. Istenem de aggódtam. Kikiáltottam az ablakon Botinak hogy jól vagyok, hívjon mentőt. Megnéztem Lukeot hogy van e sérülése, de csak horzsolások. Aztán jött anyám. Éppen felé fordultam, amikor Luke végre megszólalt.
- Sajnálom. - kérdőn fordultam felé - Én nem tudom mi van vele...fel...nem tudom elmondani mi is volt....
- Nem baj. - leguggoltam a nő mellé (nem hívom többé anyának...) és megnéztem, ver-e még a szíve. Életben volt. Gyorsan fogtam egy celluxot, és szorosan össze ragasztottam a kezeit és lábait. Meg akartam nézni hogy a másik ember él-e, de... a házban az ő vére volt és nem emelkedett a mellkasa. Tudtam hogy halott. Hirtelen mentősök lepték el a szobámat.
- Itt meg mi történt?
- Uram, ez a nő gyilkolta meg ezt a másikat, és támadott rá a fiúra! Még életben van, a másik már nem... a fiúnak nincs baja.
- Menjenek ki a házból, útban vannak! És hívják a rendőrséget!
Kisegítettem Lukeot a házból, majd hívtam a zsarukat. Apa nem vette fel a telefont. Elmondtam a rendőröknek hogy mi történt, azonnal indultak a házunkhoz. 
- Jól vagy? - kerestem Luke pillantását, de elmerengett valamin.
- Nem... sajnálok mindent.
- Nem tehetsz semmiről! Szerintem menj haza.
- Nem lehet. Láttam anyádat és... ahj a lényeg hogy itt kell maradnom és beszélnem a rendőrséggel.
- Oh tényleg, ez eszembe sem jutott...
- Apukádról van hír? - most végre rám nézett.
- Nincs. Semmi. - ekkor zajos kicsiajtó csapkodásokat hallottunk. Ashton, Michael és Calum futott felén.
- Mi történt?! - mindenki aggódva faggatott minket, és próbáltuk elmagyarázni a történteket. Kissé nehéz volt, mivel Luke nem beszélt, én pedig nem voltam itt.
- ...és akkor láttam hogy a másik nő már halott. - Michael döbbenten nézett Lukera
- Te megölted??
- Mi? Nem! "Anyám" volt a gyilkos. - fura volt ezt kimondani, de ez az igazság... már egy ideje, csak még nem láttam az áldozatot, soha.
- Oké... most én szerintem haza megyek. - Ashton mozgolódni kezdett, gondoltam hogy nem szeretnének itt lenni, csak a barátjukért jöttek.
- Mi is. Luke te jössz? - Cal és Mikey kérdőn Luke felé pillantott. Már kikérdeztek miket, és mindenki elment, csak a házat takarították.
- Igen. Bogi, ma még beszélünk, jó?
- Persze. - erőltettem egy mosoly félét az arcomra, és néztem, hogy elmennek. Boti oda jött hozzám és átkarolt. - Köszi.
- Jól vagy?
- Nem. Az anyám volt... többé nem hívom annak... többe azt sem akarom hogy szóba kerüljön.
- És most mi lesz?
- Életfogytiglant kap, és többé nem látom.
- És....apádról van hír?
- Nincs...istenem nagyon aggódom érte. - elkezdtem sírni, Botond pedig megölelt. Jó érzés volt hogy előtte nem kellett erősnek mutatnom magam. Sírtam, majd újra hívtam apát. Ezt néhányszor megismételtem, majd csak ketten maradtunk.
- Szeretnél nálunk aludni? - kérdezte kettő síró kirohanásom között.
- Nem kell, köszönöm. Várom hogy apa haza jöjjön.
- És ne maradjak itt? - rámosolyogtam.
- Nem kell, de nagyon köszönöm! Köszönök mindent.
- Oké, de most megyek. Vigyázz magadra!
- Úgy lesz. - szorosan megölelt és elment a kocsijáig, majd elhajtott. Talán mégis bele mehettem volna... itt vagyok egyedül egy házban, ahol gyilkosság történt és apámat várom. Jó estém lesz.
Nem sokkal később a kanapét húztam ki, ugyanis ott akartam aludni, az ágyamban mégsem lettem volna rá képes. Néhány ügyetlen mozdulat után (hála a törött kezemnek) sikerült, és ágyaztam is meg. Bevackolódtam a takaró kupacba, és filmet néztem. Hirtelen valaki csengetett. Kifutottam az ajtó elé, és nagy lendülettel feltéptem azt. Luke állt előttem.
- Szia. Apukád még nem ért haza...?
- Nem... gyere be. - bekísértem a házba, és helyet csináltam neki a kanapén. - Hogy vagy?
- Sokkal jobban. Te?
- Jobban. Nem sokkal, de jobban. - keserű mosolyra húzta a száját, és leült. Megkínáltam üdítővel és nasival, egy sört el is fogadott, és gumicukrot ettünk. - Bírnál az ágyamban aludni? - nagy szemekkel nézett rám, majd megharapta a piercingjét.
- Miért aludnék ott?
- Mert sört iszol. Hogyan mész haza?
- Sehogy... de hogy őszinte legyek nem szívesen alszom ott.
- Hát a másik lehetőség a kanapé. De én is itt alszom. Vagy a kert...igen, a földön aludhatnál... - nevetésben törtünk ki  - szóval?
- Hm a kert nagyon csábít...
- Sejtettem. - rám kacsintott én pedig paradicsommá változtam.
- Meg kéne valamit beszélnünk.
- A mai napról nem beszélek!
- Nem is arról! Nyugi. Csak a tegnapiról. Pontosan, amikor leestél. Az előttről. - beharapta megint a piercingjét, én pedig lesütöttem a szememet.
- Mi van vele? - ránéztem, ő meg rám.
- Én szeretlek. - döbbenten néztem majd kínosan felnevettem.
- Mi van? 2 napja ismersz, és azt mondod szerelmes vagy belém?
- 3 napja. Mindjárt hajlani 1 óra.
- Az most mindegy. Ezt miért mondod? Nem lehetséges.
- De az. Szeretlek. És örökké szeretni foglak. - megfogta bal kezemet én pedig elhúztam azt.
- Valami ilyesmit mondtál Tifanynak is, nem?
- Mi? Mit mondott neked? - távolabb húzódott hogy lássa az arcomat.
- Hogy együtt voltatok. De elhagytad egy turnéért. 
- Ez nem igaz! Nem mondtam neki hogy örökké szeretni fogom, és tényleg kiszerettem belőle.
- Én nem akarok úgy járni mint ő.
- Nem fogsz. - ismét megfogta a kezemet, de most ott hagytam. Úgy látszik ez kellő biztatás volt, és megcsókolt.
- Várj! Nem csókolózhatunk csak úgy!
- Én szerelmes vagyok beléd. Azt várom hogy elmond, te mit érzel.
- Én... én is szeretlek. De nem tudom ez lehet-e.
- Lehet. - újra megcsókolt, most vissza csókoltam.
Néhány percig csak ültünk és feldolgoztuk. Hm. Mi most együtt vagyunk.
- Kérhetek valamit? - kerestem a tekintetét, majd bólintott. - Tudom hogy azt mondtam hogy nem akarok arról beszélni, de... el tudod mondani, mi történt? - néhány másodperc néma csend következett. Luke beletúrt a hajába, és rám nézett.
- El. - átkarolta a vállamat, és megpuszilt - Meddig hallottál?
- Azt hallottam, hogy leejted a telefont. 
- Aztán anyád - közbe szóltam.
- A nő!
- Khm... a nő elkezdett közeledni a késsel. Tudom nem valami férfias, de elkezdtem futni a lépcsőn. A szobád ajtaja nyitva volt, ezért oda mentem és megláttam... megláttam a holttestet. Anyád... a nő mögém ért és... meg akart ölni. Gyorsan kitekertem a kést fogó kezét, majd behúztam neki egyet. Attól el is ájult, én pedig leültem az ágyadhoz. Ott voltam 5 percet, majd jöttél te.
- Istenem... sajnálom hogy ezt át kellett élned. - rám mosolygott és megölelt.
- Nem baj. Jól vagyok. 
- Akkor jó. - én is rámosolyogtam, ezután megnéztünk néhány filmet. Szóval nem aludtunk, egy szemhunyásnyit sem.