2015. augusztus 3., hétfő

Születésnap PART2

- Boldog szülinapot. - mondta Luke, én pedig idegesen kitoltam az udvarra és becsuktam az ajtót mögöttünk. 
- Mit keresel itt?! 
- Szülinapod van... és már elcsesztem mindent, azért illett eljönnöm.
- De... mi van Európával? - idegesen mászkáltam és felvettem a mai újságot a földről, lapozgatni kezdtem.
- Előrébb hoztuk a koncertet és utána vissza repültem... nem tehetem meg újra, hiszen szeretlek... - itt a szavába vágtam.
- várj! - kezemet felemeltem és csendre intettem, anélkül hogy felnéztem volna a lopok közül. Ugyanis ő volt az egyik cikkben.
"A 5 seconds of summer rock banda ma kezdte meg Európai turnéját! Azonban az énekesnek, Luke Hemmingsnek ismeretlen okokból el kellett hagynia még a fellépés után a kontinenst. Rövid interjút tudtunk vele készíteni:
-Luke, mi vonz téged vissza Sidneybe ami ilyen fontos?
- Egy barátomnak össze törték a szívét, ezt nem hagyhatom mégsem szó nélkül.
- De Luke, milyen barátról van szó?
- Többet nem mondhatok.
A banda többi tagja tud távolléte okáról, de minket nem avatnak be. Ennek ellenére új számukat, a Permanent Vacationt nagy örömmel fogadtuk, jók voltatok srácok! Nagyon reméljük hogy Luke időben vissza ér Németországba, hogy ne maradjon el egy koncert sem."
Luke felé mutattam a lapot, de csak megrántotta a vállát.
- Ez mi a fene?
- Hazudjak a lapoknak? Nem az én stílusom... - elejtettem az újságot és a nyakába borultam. A könnyeim megállíthatatlanul folytak le az arcomon - Hiányoztál Bogi. Bocsáss meg.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.

2015. július 6., hétfő

Születésnap PART1

Mosolyogva keltem, ahh milyen meghitt is lenne ez a szülinap, ha apa nem ült volna a kanapé szélén és nem bámult  volna...
- Jesszusom. - kikotortam a hajamat az arcomból és apára mosolyogtam.
- Jó reggelt 16 éves nagylányom! - apa megölelt, majd csörgött a telefonja ezért gyorsan elment, mert ezt a beszélgetés "nem tartozik rám". Hm. Tuti nem Boti hívja. Áh dehogyis. Szóval. Gyorsan elkészültem a napra, és jöhetett a reggeli, a legjobb dolog a reggelben. Ettem egy tál gabonapelyhet, ittam kávét és kész is voltam. De mire is? Nem volt semmi különös tervem...
- Boldog szülinapot! - a hang irányába fordultam, és Nóri máris a nyakamban volt.
- Szia! Hogyhogy itt vagy? Nem nyaraltok?
- Két napja haza jöttünk. Hogy vagy? - itt suttogni kezdett - Mi van Lukeval? - rámosolyogtam, aranyos volt hogy érdeklődött.
- Semmi. Nem jelentkezett.
- Oh hogy rohadna meg!
- Nóra!! - apa a kertből ordított be, amikor meghallotta a gyönyörű mondatot.
- Elnézést! Na. Akarsz róla beszélni?
- Nem kell, köszi. Felejtsük el ezen a napon. Van valami terved?
- Menjünk - megragadta az ép csukómat - találtam egy helyet ahol isteni turmixokat készítenek!
Gyorsan elköszöntünk aputól, és mennyei volt a turmix, uram isten! Miközben hazafelé mentünk lányosan beszélgettünk, fiúkat pontoztunk az utcán stb. Már nagyon hiányzott ez az egész. Boti jó barát volt, de Nórival néha jobban éreztem magam.
- Na készen állsz? - nézett komolyan a szemembe, amikor haza értünk.
- Mégis mire?
- Ajj te nem tanulsz soha? Azért mentünk el, mert most jön a meglepetés bulid! - ohh tényleg, mint tavaly...és az előtt...és az előtt.
- Jaj tényleg! Na várj, kérek egy percet.
- Készülődni! - mind a ketten az ujjainkkal átfésültük a hajunkat, megigazítottuk a ruháinkat, elpróbáltam a meglepett arcot, és indultunk.
Amint beléptem az ajtón, rengeteg barátom várt engem, a tortám, lufik, ajándékok, szinte minden meg volt ami csak számít!
Minden étel isteni volt! Nagyon jól szórakoztunk, és még csak 11 óra volt. Épp befejezte egy csoport ember a twixtert, néhányan a tortából vettek repetát, voltak, akik csak beszélgettek, én csak álltam és azon agyaltam milyen jó életem is van... fogjuk rá. Ekor Boti oda jött hozzám, át karol és a fülembe súgott valamit.
- Boldog szülinapot.
- Köszönöm. - rá mosolyogtam.
- Hogy tetszik a buli? 
- Nagyon... nagy. - nevettem el magam, hiszen a szobámon kívül mindenhol volt valaki.
- Akkor jó. - kacsintott rám, majd elment inni valamit.
Még néhány percet álldogáltam ott, mikor valaki csengetett. Gondoltam majd az én fejem fogadja a késve érkező vendéget. De nem késő vendég volt. Nagyra nyitottam az ajtót, majd a mosolyomból dühös, döbbent és szomorú arc lett.
- Te meg mit keresel itt?!

Barátság

*ismét Bogi szemszöge*
A 5 seconds of summer banda 1 órája, 41 perce és 31, 32, 33 másodperce szállt fel a repülőre és indult el Európába. Nekem 23 órája, 36 perce és 14, 15, 16 másodperce nincs barátom. Az este kisírtam magam, ettem 10 csokis kekszet, és elmeséltem telefonon Nórinak hogy mi történt. Ma Boti áthívott hozzájuk. Éppen indultam, amikor kaptam Tifanytól egy SMSt. 
"Én szóltam"
Igen, szólt... hahj és igaza volt! Lukenál a 5SOS örökké első lesz. Kb 10 perccel később csengettem a ház kertjében. Botond anyukája mosolyogva nyitott ajtót nekem. Felmentem Botond szobájába, majd elmeséltem neki mindent.
- Seggfej. - állapította meg.
- Tudom. - egyeztem bele szomorúan.
- Jobbat érdemelsz! Ez egy kis féreg...hogy tehette ezt??
- Ilyen... de nem érdekel - kínosan felnevettem és a szemébe néztem - elmehetnénk a partra.
- Oké - rám mosolygott és kiment hogy átöltözzön.
Nem sokkal később már a homokban ültünk, és a víz a lábujjainkat csiklandozta. Vittünk magunkkal szőlőt, és azt ettük, miközben mind a ketten gondolkoztunk. 
- Én bemegyek a vízbe. Te nem jössz? - állt fel Boti mellettem, és eltette az ő szőlővel teli dobozás.
- De, menjünk! - berohantunk a vízbe, és ott fröcsköltük egymást mint a dilisek. Vajon most mit csinál Luke? És miért gondolok ilyen hülyeségekre? - Megölhetlek? - kérdeztem hatalmas vigyorra a fejemen.
- Ölj, de csak mert szomorú vagy. - rám kacsintott én meg egyből szomorú arcot vágtam - Jól vagy?
- Ne hozd fel azt ami történ.
- Sajnálom, nem is tudom miért mondtam. Ne haragudj! - rámosolyogtam.
- nem haragszom. Na?
- Ölj meg. - sóhajtott egy hatalmasat, amit rosszul tett, mert egyből vigyorogni kezdtem, és lenyomtam a víz alá. Mind a ketten majdnem megfulladtunk, aztán az egyik fegyverszünet közepén a szemébe néztem. Hihetetlenül jó barát volt, mindig is.
- Te vagy a legjobb barátom. - mondtam neki, teljesen elérzékenyülve.
- Mert szeretlek. - rámosolyogtam.
- Mindig mellettem vagy.
- Mert szeretlek.
- Csak egy kicsit beakadt a lemezed. - nevettem el magam.
- Mert szeretlek. - amint ezt kimondta oda lépett hozzám közel, és bumm, már bele is dobott a vízbe. Szuper. 
Még egy darabig ökörködtünk, majd napoztunk egy kicsit. Nagyon jó volt egy napot vele tölteni, ilyen vidáman.
- Együnk valamit! Van nálad pénz? - kérdezte, miközben pakoltunk.
- Chh most már a lány fizet az ételért?
- Mi ez, randi?
- Fúj, nem. - grimaszoltam cinikusan, mire meglökött. - Komolyan mondom, te fizetsz!
- Jól van na!
Elmentünk a közeli plázába és beküldtünk sok-sok gyorskajás menüt. Miután haza értem, segítettem apának tortát sütni, mert holnap lesz a szülinapom. Soha sem fejezi be amíg kint vagyok, de így legalább biztos ami biztos, le tudom ellenőrizni. Ezek után lefeküdtem a kanapéra, és egy kicsit gépeztem. Hamar elaludtam, meg fogom a végén szokni a kanapét.

Fontossági sorrend

*Ashton szemszöge*
Reggel korán keltünk, ugyanis délelőtt próbáltunk, Bogi pedig átjött hallgatni. Már elkezdtük hangolni a hangszereket, amikor Luke esett be a szobába. Szó szerint.
- Veled meg mi van? - kérdezte Michael, miközben a gitárját piszkálta.
- Figyeljetek, még nem szóltam Boginak...
- Mi?? Luke, holnap indulunk a turnéra! - döbbenten bámultam. Ez tényleg ilyen fogyatékos..?
- Tudom! De most volt ez az egész a családjával...
- Jó ötlet volt, akkor most így minden napra jut neki egy rossz hír! Ezaz! - próbáltam a szarkazmust erőltetni, és sikerült is. Cal nevetett rajta (vagy megint a turnén járt az esze) Luke pedig idegesen túrt a hajába.
- Ezt te nem érted.
- De én sem. - szólt közbe Mikey - Minek kezdtetek járni, ha tudtad hogy ez lesz?
- Hé!! - Luke dühösen fordult felé - Nem láttad Botondot? Ha nem mondom el Boginak hogy mit érzek, a végén még össze jön azzal a gyerekkel...
- Oh, valaki féltékeny... - vigyorodtam el.
- Kussolj el! - rohant ki a szöszi a szobából.
Eltelt pár perc, és Bogival kézen fogva jöttek be a szobába. Csalódott tekinteteinket Lukera szögeztük, ő csak megcsóválta a fejét. Elkezdtünk zenélni, éppen a permanent vacationt játszottuk, amikor Calum az egyik részét nem énekelte ezért leálltunk.
Michael idegesen nézett rá.
- Ne hülyéskedj ezt nagyon jól kell tudnunk! - feszülten kezdte ellenőrizni a gitárját Cal pedig csak vigyorgott.
- Bocs srácok, de annyira izgulok! - Bogi szemében érdeklődés csillant és Calra nézett.
- Mi miatt?
- Franciaország! - vágta rá Calum.
- Mész Franciaországba? - itt tettem keresztbe az ujjaimat hogy Calumnak legyen esze... de nem volt.
- Mind megyünk! Turnéééé! - Bogi vigyorogva fodult felénk.
- Miért nem mondtátok? 
- Miért vagy ilyen hülye?! - ordított Luke Calumra, én és Michael pedig lesültöttük a szemünket.
- Basszus...- suttogtam, és Michaellel mögöttem, kimentem a szobából.
- Szent szar... Luke teljesen elfelejtettem! Ne haragudj!
- Miért vagy ilyen seggfej?!
Többet nem hallottunk, csak néhány torz hangot. Leültünk a nappaliba, és bekapcsoltuk a tvt. Kb kettő percel később Calum is kijött, de azonnal ki ment a házból is.
- Figyelj... ez lehet hogy bunkóság de engem érdekel...
- Hogy miről beszélnek? - vigyorgott el Michael - Engem is! - gyorsan kikapcsolta a tvt és közelebb mentünk Lukeékhoz, és hallgatóztunk. Először Bogi hangját hallottuk.
- Ez fantasztikus! - aztán Luke következett.
- Mi? Nem az! Turném lesz! - ez után néhány perc következett (vagy csak halkan beszéltek, hiszen a szoba alapból hangszigetelt volt) majd Bogi kiabált.
- Megígérted! Azt mondtad nem járok úgy mint Tifany! Örökké az 5SOS-t választod! - uhh durva példa...
- De nem is jársz úgy! Csak egy kis...
- Szünet??! Ennél nagyobb baromságot nem is hallottam még!
- De mást nem tehetünk!
- De igen! Vagyis tehetnénk de te gyerekes vagy!! A bandát választod a barátnőd helyett! Megint! - újabb némaság következett, majd Bogi ordított fel. - Ne érj hozzám Luke! - hirtelen kicsapódott az ajtó, Bogi pedig dühös arccal rohant ki a házból. Lassan bementünk Lukehoz, aki a kanapén ülve a fejét a tenyereibe hajtotta. Leültem mellé, és mikor észre vette, rám nézett. 
- Hogy lehetek ilyen hülye? - kérdezte a könnyeivel küszködve. Néhány percig még ott voltunk vele, aztán egyedül hagytuk, és haza mentünk.

Ilyen egy "átlagos" nap?

Másnap 8 órakor reggeliztünk, csináltam palacsintákat, az apa kedvence. Egy kicsit beszéltünk róla, amikor csörögni kezdett a telefonom. A közeli kórházból hívtak, apa ott volt! Gyorsan bementünk hozzá, mint kiderült nincs komolyabb baja, csak a nő, akit meggyilkoltak, a barátja volt (khm közeli) és erre a gyilkos rájött, ezért történtek ezek...na és apa is kapott néhány ütést, de nem súlyosak. Megöleltük egymást, és indultunk is haza. Luke elvitt minket, majd haza ment. Elmeséltem mindent apának, majd úgy döntöttünk, hogy elfelejtjük ezt az egészet. Ettünk a palacsintából, és kint játszottunk. Igen, mivel 30 fok fölé ment a hőmérséklet, kint voltunk és vizilufikkal dobáltuk egymást. Az egész napot együtt töltöttük, mint ahogy kéne, minden családnak... az ember csak akkor jön rá hogy milyen fontos is ez, ha ilyen szörnyű dolgok történnek vele. Viszont véget kellett vetnem a gyereknapnak, ugyanis barátom van. Ezt el kell mondanom neki is.
- Apa, mondhatok valamit?
- Mikor nem beszélsz?
- Hahaha köszi...az a helyzet, hogy Luke és én... hát mi megpróbáljuk. Együtt. Khm ezt az egészet. Érted, ugye? - komolyan nézett rám, de elmosolyodott.
- Most megtanulhattunk sok mindent... engem ez nem zavar. Az a tipikus apa leszek, aki komolyan beszélget a lánya barátjával, de örülök nektek. - szorosan megöleltem. Omg hogy lehet ekkora mázlim??
- Köszönöm!
- Én köszönöm hogy elmondtad... maradt még palacsinta? - nevetés tört ki belőlem, majd elpusztítottuk a maradékokat is. Tehát nagyon jól éreztük magunkat egész nap. Minden napnak ilyennek kéne lennie. Normálisnak. Este apa ágyában aludtunk, és jó volt... utoljára akkor aludtunk így, mikor vagy 7 éve rosszat álmodtam és ő megvédett a szörnyektől... most is valami ilyesmire gondoltam.

2015. július 5., vasárnap

Álmatlan éjszaka

Ráparancsoltam Botira hogy maradjon itt, hívja apámat és ha nem jövök ki 10 percen belül akkor jöjjön utánam. Gyorsan bólintott és vette is elő a telefonját. Befutottam a házba, az ajtó tényleg nyitva volt (nem érdekeltek a sérüléseim) és minden véres. 
- Luke! Luke!! Anya! Apa!! Valaki! - ordítoztam de senki sem válaszolt. Körbefutotam az alsó szintet, de egy embert sem találtam. Fogtam egy kést a konyhából és felfutottam a lépcsőn. Benéztem a fürdőbe, apa szobájába. Undorító volt begondolni, de már csak az én szobám maradt. Vagy ott vannak, vagy elmentek... Nem gondolkoztam, megmarkoltam a kést és berontottam a szobába. A földön feküdt anyám, kezében kés. Mellette egy ismeretlen ember az ágyamon, Luke pedig az ágynak támaszkodva ült és sírt. Még él! Sírva leborultam mellé és szorosan megöleltem. Viszonozta. Istenem de aggódtam. Kikiáltottam az ablakon Botinak hogy jól vagyok, hívjon mentőt. Megnéztem Lukeot hogy van e sérülése, de csak horzsolások. Aztán jött anyám. Éppen felé fordultam, amikor Luke végre megszólalt.
- Sajnálom. - kérdőn fordultam felé - Én nem tudom mi van vele...fel...nem tudom elmondani mi is volt....
- Nem baj. - leguggoltam a nő mellé (nem hívom többé anyának...) és megnéztem, ver-e még a szíve. Életben volt. Gyorsan fogtam egy celluxot, és szorosan össze ragasztottam a kezeit és lábait. Meg akartam nézni hogy a másik ember él-e, de... a házban az ő vére volt és nem emelkedett a mellkasa. Tudtam hogy halott. Hirtelen mentősök lepték el a szobámat.
- Itt meg mi történt?
- Uram, ez a nő gyilkolta meg ezt a másikat, és támadott rá a fiúra! Még életben van, a másik már nem... a fiúnak nincs baja.
- Menjenek ki a házból, útban vannak! És hívják a rendőrséget!
Kisegítettem Lukeot a házból, majd hívtam a zsarukat. Apa nem vette fel a telefont. Elmondtam a rendőröknek hogy mi történt, azonnal indultak a házunkhoz. 
- Jól vagy? - kerestem Luke pillantását, de elmerengett valamin.
- Nem... sajnálok mindent.
- Nem tehetsz semmiről! Szerintem menj haza.
- Nem lehet. Láttam anyádat és... ahj a lényeg hogy itt kell maradnom és beszélnem a rendőrséggel.
- Oh tényleg, ez eszembe sem jutott...
- Apukádról van hír? - most végre rám nézett.
- Nincs. Semmi. - ekkor zajos kicsiajtó csapkodásokat hallottunk. Ashton, Michael és Calum futott felén.
- Mi történt?! - mindenki aggódva faggatott minket, és próbáltuk elmagyarázni a történteket. Kissé nehéz volt, mivel Luke nem beszélt, én pedig nem voltam itt.
- ...és akkor láttam hogy a másik nő már halott. - Michael döbbenten nézett Lukera
- Te megölted??
- Mi? Nem! "Anyám" volt a gyilkos. - fura volt ezt kimondani, de ez az igazság... már egy ideje, csak még nem láttam az áldozatot, soha.
- Oké... most én szerintem haza megyek. - Ashton mozgolódni kezdett, gondoltam hogy nem szeretnének itt lenni, csak a barátjukért jöttek.
- Mi is. Luke te jössz? - Cal és Mikey kérdőn Luke felé pillantott. Már kikérdeztek miket, és mindenki elment, csak a házat takarították.
- Igen. Bogi, ma még beszélünk, jó?
- Persze. - erőltettem egy mosoly félét az arcomra, és néztem, hogy elmennek. Boti oda jött hozzám és átkarolt. - Köszi.
- Jól vagy?
- Nem. Az anyám volt... többé nem hívom annak... többe azt sem akarom hogy szóba kerüljön.
- És most mi lesz?
- Életfogytiglant kap, és többé nem látom.
- És....apádról van hír?
- Nincs...istenem nagyon aggódom érte. - elkezdtem sírni, Botond pedig megölelt. Jó érzés volt hogy előtte nem kellett erősnek mutatnom magam. Sírtam, majd újra hívtam apát. Ezt néhányszor megismételtem, majd csak ketten maradtunk.
- Szeretnél nálunk aludni? - kérdezte kettő síró kirohanásom között.
- Nem kell, köszönöm. Várom hogy apa haza jöjjön.
- És ne maradjak itt? - rámosolyogtam.
- Nem kell, de nagyon köszönöm! Köszönök mindent.
- Oké, de most megyek. Vigyázz magadra!
- Úgy lesz. - szorosan megölelt és elment a kocsijáig, majd elhajtott. Talán mégis bele mehettem volna... itt vagyok egyedül egy házban, ahol gyilkosság történt és apámat várom. Jó estém lesz.
Nem sokkal később a kanapét húztam ki, ugyanis ott akartam aludni, az ágyamban mégsem lettem volna rá képes. Néhány ügyetlen mozdulat után (hála a törött kezemnek) sikerült, és ágyaztam is meg. Bevackolódtam a takaró kupacba, és filmet néztem. Hirtelen valaki csengetett. Kifutottam az ajtó elé, és nagy lendülettel feltéptem azt. Luke állt előttem.
- Szia. Apukád még nem ért haza...?
- Nem... gyere be. - bekísértem a házba, és helyet csináltam neki a kanapén. - Hogy vagy?
- Sokkal jobban. Te?
- Jobban. Nem sokkal, de jobban. - keserű mosolyra húzta a száját, és leült. Megkínáltam üdítővel és nasival, egy sört el is fogadott, és gumicukrot ettünk. - Bírnál az ágyamban aludni? - nagy szemekkel nézett rám, majd megharapta a piercingjét.
- Miért aludnék ott?
- Mert sört iszol. Hogyan mész haza?
- Sehogy... de hogy őszinte legyek nem szívesen alszom ott.
- Hát a másik lehetőség a kanapé. De én is itt alszom. Vagy a kert...igen, a földön aludhatnál... - nevetésben törtünk ki  - szóval?
- Hm a kert nagyon csábít...
- Sejtettem. - rám kacsintott én pedig paradicsommá változtam.
- Meg kéne valamit beszélnünk.
- A mai napról nem beszélek!
- Nem is arról! Nyugi. Csak a tegnapiról. Pontosan, amikor leestél. Az előttről. - beharapta megint a piercingjét, én pedig lesütöttem a szememet.
- Mi van vele? - ránéztem, ő meg rám.
- Én szeretlek. - döbbenten néztem majd kínosan felnevettem.
- Mi van? 2 napja ismersz, és azt mondod szerelmes vagy belém?
- 3 napja. Mindjárt hajlani 1 óra.
- Az most mindegy. Ezt miért mondod? Nem lehetséges.
- De az. Szeretlek. És örökké szeretni foglak. - megfogta bal kezemet én pedig elhúztam azt.
- Valami ilyesmit mondtál Tifanynak is, nem?
- Mi? Mit mondott neked? - távolabb húzódott hogy lássa az arcomat.
- Hogy együtt voltatok. De elhagytad egy turnéért. 
- Ez nem igaz! Nem mondtam neki hogy örökké szeretni fogom, és tényleg kiszerettem belőle.
- Én nem akarok úgy járni mint ő.
- Nem fogsz. - ismét megfogta a kezemet, de most ott hagytam. Úgy látszik ez kellő biztatás volt, és megcsókolt.
- Várj! Nem csókolózhatunk csak úgy!
- Én szerelmes vagyok beléd. Azt várom hogy elmond, te mit érzel.
- Én... én is szeretlek. De nem tudom ez lehet-e.
- Lehet. - újra megcsókolt, most vissza csókoltam.
Néhány percig csak ültünk és feldolgoztuk. Hm. Mi most együtt vagyunk.
- Kérhetek valamit? - kerestem a tekintetét, majd bólintott. - Tudom hogy azt mondtam hogy nem akarok arról beszélni, de... el tudod mondani, mi történt? - néhány másodperc néma csend következett. Luke beletúrt a hajába, és rám nézett.
- El. - átkarolta a vállamat, és megpuszilt - Meddig hallottál?
- Azt hallottam, hogy leejted a telefont. 
- Aztán anyád - közbe szóltam.
- A nő!
- Khm... a nő elkezdett közeledni a késsel. Tudom nem valami férfias, de elkezdtem futni a lépcsőn. A szobád ajtaja nyitva volt, ezért oda mentem és megláttam... megláttam a holttestet. Anyád... a nő mögém ért és... meg akart ölni. Gyorsan kitekertem a kést fogó kezét, majd behúztam neki egyet. Attól el is ájult, én pedig leültem az ágyadhoz. Ott voltam 5 percet, majd jöttél te.
- Istenem... sajnálom hogy ezt át kellett élned. - rám mosolygott és megölelt.
- Nem baj. Jól vagyok. 
- Akkor jó. - én is rámosolyogtam, ezután megnéztünk néhány filmet. Szóval nem aludtunk, egy szemhunyásnyit sem.

Anya

- Most menj el! - ijedten csapkodtam Calum karját, nem beszélhet anyámmal!
- Mi van? Miért?
- Ő az anyám! Ne beszélj vele! Menj!
- Szimpinek tűnik... mi a bajod?
- Hahjj... priusza van. Oké? Menj!!
- Milyen priusza?
- A legrosszabb. - Calum döbbenten nézett rám, majd elsietett. 
Apa hogy hívhatja ezt jó hírnek? Oké hogy szereti, de priuszos! Ez a nő, akarom mondani anyám, ölt embert! És itt van.
- Kicsim! Mizu? - oda bicegett hozzám (nem neki nincs ficama, csak 20 cmes magassarkúja) és átölelt.
- Jó reggelt... minden okés. Veled?
- Hol van apád? Úgy volt ma együtt reggelizünk.
- A nappaliban van. - együtt esznek? Miért? Na addigis nem lesz itt... - Menj be nyugodtan.
- Köszi! Majd dumálunk. - bement a nappaliba, apával megölelték egymást és el is indultak.
Gyorsan elkészültem, és meghívattam magam Botondhoz, hogy mindent elmeséljek neki. Könnyen ment, csak megemlítettem anyám jelenlétét. Átsiettem hozzá, és persze ő is szörnyen reagált a karomra...aztán észre vette a lábam...majd a számat is.
- Leestél a lépcsőn? Neeem ennyire nem lehet ügyetlen. - hitetlenkedve halgatta a kitalált sztorimat, de hát nem tudok hazudni. A francba.
- Pedig így történt! Bárkivel előfordulhat.
- Úgy érted bárkivel megESHET? - röhögésben tört ki, nagyon elégedett magával.
- Khm hát ez hatalmas volt...csinálunk valamit?
- A törött kezeddel? Nem hiszem.
- Na, valamit csak ki tudunk találni! - ekkor megcsörrent a telefonom - Várj, ez Luke!
- Ahh és akkor mi van?
- Egy  apja nem beszél. - gyorsan felvettem a telefont és Luke riadt hangja fogadott - Szia Luke!
- Bogi!! Úristen hol vagy most?!
- Botondnál. Baj van?
- Eljöttem hozzátok és...hahj nyitva volt az ajtó én meg hosszas csengetés után bementem, és.....istenem......- elhallgatott, én meg nagyon megijedtem
- Jesszusom mi van odabent?!
- .....Minden... minden véres. - hirtelen lefagytam. Anya. Apa. - Bogi ott vagy?
- Luke.... menj el onnan! Máris megyek, de te ment haza! - intettem Botondnak hogy induljunk a kocsija felé - Gyorsan menj haza!
- Micsoda? Nem lehetsz itt egyedül!
- Botival megyek, de menj el onnan! Azonnal!! - elkezdtem kiabálni, nagyon féltettem - Elmentél?!
- Nem! Oh Bogi... Itt egy nő, most jön le a lépcsőn... - anya!
- Luke, maradj csendben!  Azonnal búj el!! Ne kérdezz, ne beszélj, az a nő nem láthat meg!! - elkezdtem sírni, közben beültünk a kocsiba. Luke suttogott a telefonba.
- Bogi. Mi van ha segítség kell a nőnek? Vagy ne hívjak mentőt? Esetleg rendőrt?
- Ne! Maradj veszteg!! Hol vagy most?
- Az étkező asztal alatt, egy szék mögött. Bogi...a nő elment a fürdőbe.
- Most rögtön fuss ki a házból!!
- Jó... - és akkor a legrosszabb dolog megtörtént - basszus.
- Luke?! - zokogtam, és halk beszédet hallottam a vonal másik felén
- Elnézést, csak egy barátomat kerestem... - anyám folytatta - Rosszul tette fiatalember. Az anyja lehetek, van üzenete? - néhány másodperc néma csend majd Luke folytatta - Nincs, köszönöm... - anya pedig közbe szólt - Várj csak! Te honnan jössz? Az étkezőből? Na ezt rosszul tetted. - Luke szólalt meg - Jesszusom, kérem, tegye el a kést! - koppanást hallottam, valószínű a telefon esett le. Boti döbbenten nézett.
- Botond! A ház csupa vér, és anyám ott van!
- Nem Luke hívott?
- De igen....ő is ott van. Vele. - Boti rátaposott a gázra, még kb 3 percre voltunk. Az túl sok. - Figyelj. Kifizetem a bírságot, de siess. - nem gyorsult - ...anyámnál kés van. - a 3 percből 1 perc lett. És leparkoltunk a házunk előtt.

Nem őrültem meg!

Az út hazafelé lassan telt, és csendben. Nem beszéltünk egymással, csak mikor hozzánk értünk akkor búcsúztunk el. Mély lélegzetet vettem és bebicegtem az ajtón. Jaj hogyan magyarázzam el apának?
- Szia! Haza értem, hol vagy? - bementem a nappaliba, de nem volt ott.
- A konyhában! Jó hírem van! - a hangja tényleg boldog volt, na legalább ennyi... de ha bele gondolok, most el kell rontanom a kedvét. Áh ez sehogy sem jó. 
Bementem a konyhába, apa éppen szendvicset csinált magának. Mikor meglátott a szája elé kapta a kezét és oda sietett mellém. Nem mondott semmit, csak leültetett egy székre, majd  ő is leült és nézett nagy szemekkel.
- Veled meg mi történt?
- Elestem. Amikor Lukenál voltam...
- Ő tette ezt?! - hirtelen felállt és járkálni kezdett.
- Nem! Dehogyis! Csak körbevezetett a házban és megbotlottam a lépcsőn. Leestem, de jól vagyok...
- Jól vagy?? A kezed gipszben, a lábadon fásli és a szád össze van varrva! Nem vagy jól! - inkább aggódott de dühös is volt. Gyűlöltem így látni.
- Apa. Nyugodj meg. Először is, erről csak a lépcső tehet, ne hibáztasd a fiúkat!
- Egyáltalán miért mentél? Csak néhány ember zenélt neked, ha akarod elviszlek egy koncertre, ott nem valószínű hogy így megsérülsz.
- Mintha itt valószínű lenne... apa, ez nem zenélő emberekből állt! Mondtam hogy Luke Hemmings hívott!
- Aha.... a fejedet nem ütötted be? Lehetetlen hogy az utcán össze futsz Luke Lellinnsel - kösz apa, megjegyeztem - és a bandája játszik neked!
- Pedig ez történt! Hahjj hogy is hittem hogy megérted? Megyek, lefekszem. - felálltam a székről és elindultam. Úgy képzeltem kivonulok és enyém az utolsó szó...ebből semmi nem jött össze. Inkább bicegtem, mikor oda értem az ajtóhoz, apa utánam szólt.
- Boglárka! A jó hír az volt hogy meglátogathatod édesanyádat. - megálltam, de most erről nem akartam beszélni, ezért tovább mentem.
A fürdőben elkészültem és be is feküdtem az ágyamba. Az ölembe vettem a laptopomat és egy kicsit még gépeztem. Közösségi oldalon volt egy jelölésem. Robert Smith. Hm vajon ki lehet. Ch. Azonnal vissza igazoltam Lukeot és írtam neki hogy nagyon kreatívan választott nevet. Ez után kikapcsoltam a gépet és aludtam.
Másnap reggel veszekedésre ébredtem. Lent apa és... Calum vitatkozott. "Gyorsan" lementem a lépcsőn és oda mentem hozzájuk.
- Uram,muszáj beszélnem Bogival! - Cal idegesen próbált engem nézni de apa mindig beállt elém.
- Megmondtam hogy pihen! Tessék, fel is keltetted! Miattatok sérült meg, ne menjetek a közelébe! - na ez már sok!
- Apa! Megmondtam hogy senki sem tehet erről! Szállj le róluk!
- Ebbe ne szólj bele!
- De rólam van szó! Hagyd hogy beszéljek vele!
- Nem lehet.
- Apa!!
- A nappaliból figyellek! Ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül, halott vagy! - apa elsietett és leült a kanapéra.
- Te jó isten....minden rendben? - Cal idegesen bele túrt a hajába.
- Nem igazán... Luke. Amióta elmentél meg sem szólal, mondtál neki valamit?
- Én semmit! Baja van? - idegesen járkálni kezdtem, de majdnem elestem, úgyhogy inkább abba hagytam...
- Fogalmunk sincs. Ki kéne találnunk valamit.
- Szólj ha tudok segíteni!
- Kösz... - hirtelen kocsi duda szólalt meg az utcába. Oda kaptam a fejem és...  - Ki ez a nő?
- Az anyám.

2015. július 4., szombat

Baleset PART2

Nagy fájdalom nyilalt a bal kezembe. Mind a négy fiú körülöttem állt és beszéltek. Hát Luke alulról még helyesebb.
- Mi lehet vele? - Ash ide-oda kapkodta a fejét.
- Nem mond semmit, hívni kéne az apját. - Calum telefonért nyúlt, de megállt - Tudja valaki a számát?
- Honnan tudnánk? Na Bogi, mondj már valamit! - Michael próbált a szemembe nézni, de én Luket néztem. - Mi van ha agyrázkódása van?
- Jól vagyok... - mikor ezt a két szót kimondtam, mindenki úgy nézet rám, mintha valami dinó lennék - Csak a kezem fáj... de nem hiszem hogy agyrázkódásom lenne. - elvigyorodtam és próbáltam felülni, de hamar vissza feküdtem és grimaszt vágtam. - Au...! Öhm a lábammal is lehet valami. - néhányan lenyugodtak hogy tudok beszélni, hoztak jeget, Luke pedig felsegített és oda kísért a kanapéhoz. Egész idő alatt meg sem szólalt, a többiek pedig körül ugráltak. Kaptam vizet, cukrot, párnát és a jeget. Nem volt rossz. Arról beszéltünk hogy hogyan vigyenek be a kórházba, ugyanis valami bajom biztosan van.
- Én elviszem! Calum, gyere velem, és úgy minden rendben lesz... - Luke felállt és úgy tervezgette az egészet. Legalább megszólalt, de nagyon sok aggodalom látszódott az arcán - Ti ketten takarítsatok légyszi ki.
- Hé! Minek takarítsunk?? - Mikey felháborodottan nézett Lukera, ő csak egy lesajnáló pillantást vetett felé.
- A vért töröljétek fel.
- Micsodát?? - annyira megijedtem...valaki megsérült még? - Kinek vérzik milye?
- Neked a szád. Nem érzed? - Luke leült mellém és megsimította az alsó ajkamat. Nem éreztem semmit, de az érintésétől össze rezzentem. Oda nyúltam a keze után, ujjaink össze értek, mire ő elkapta a kezét, ami véres volt. Kitapogattam a sebet, és elég ijesztő volt... valószínű hogy felszakadt a szám. - Fáj?
- Nem, nem is érzem... viszont tényleg menjünk kórházba. Várjunk csak! Össze véreztem a padlót? - hirtelen bűntudat uralkodott el rajtam, hiszem összevéreztem a házát! Fúj. Tipikus én, leesem a lépcsőről, felszakad a szám, és bűntudatom van. Csodás. Mindenki nevetett az aggodalmamon, hiszen valljuk be, most ez a legkisebb baj.
Luke és Calum a két oldalamra álltak és átkaroltak. Kivánszorogtunk a toyotához, és beültettek hátra. Eléggé sokat bénáztunk, hogy most a lábam fent legyen-e az ülésen, vagy csatolódjak be, nos milyen meglepő, én inkább becsatolódtam.
Lassan oda értünk a kórházba, nagyjából 7 óra lehetett. Akkor még 9 előtt haza érhetek és legalább nem telefonon kell mesélnem apának. Az orvos megállapította, hogy a bal karom eltört, a bal bokám pedig kificamodott. A számít össze kellett varrni, de nem nagyon fájt. Calum végig telefonált, a többieket értesítette hogy "aha asszem még él" és hasonló helyzetjelentésekkel. Luke a hírek után, amikor a beavatkozások következtek, el is tűnt, gondolom nem szerette volna nézni. Hamar meglettünk mindennel, 8 órakor indultunk is vissza, én, Luke, Calum és a gipsz a karomon. 
A házban a fiúk folytatták a próbát, egy idő után viszont énekes nélkül. Luke kijött hozzám a nappaliba, ugyanis csak ott tudtam kényelmesen ülni. Leült mellém és beszélgettünk.
- Jól vagy? - aggódva nézte a karomat, amivel a legnagyobb bajom az volt, hogy viszketett.
- Persze, minden rendben. - erőltettem magamra egy mosolyt, és azt vettem észre hogy mosolyog ő is. - Mi az?
- Olyan a szád mint az enyém.
- Mi? - elvigyorodtam, de csak egy másodpercre, ugyanis a varrat húzta a bőröm. - Egyáltalán nem olyan. - Luke kivette a piercinget az ajkából és ott volt a lyuk a szája alatt.
- Így nagyon hasnlít. Csak neked ott vannak még a...varratok. Sajnálom. - elkapta a tekintetét és a lábamat kezdte nézni.
- Mit sajnálsz?
- Miattam történt ez. Azt sem értem minek tettem meg "azt" de hogy nem engedtelek el... most nem kéne ilyen helyzetben lennünk.
- Nem baj, jól vagyok. De ne beszéljünk erről. Miért nem próbálsz?
- Látni akartam hogy vagy. - rám mosolygott, majd valaki becsengetett. - Mindjárt jövök!
Luke kiment az előszobába és ajtót nyitott. Egy perc múlva Tifany lépett be a nappaliba.
- Szent szar, veled meg mi van? - ijedten ült le mellém, Luke követte.
- Csak elestem. Semmi komoly.
- Ch azt látom... hogy történt? - itt nem tudtam mit mondjak, az igazat mégsem akartam hogy megtudja, szerencsére Luke közbevágott.
- Csak körbe vezettem és leesett a lépcsőn. Bárkivel előfordul.
- Oké...Luke hoznál nekem egy colát? - rávigyorgott Lukera, mintha így bármit megkana, de a fiú nem tágított a kanapéról.
- Van lábad, menj te.
- Na valaki nagyon kemény lett. - Tifany kiment a konyhába, és hamar vissza is jött - Menj vissza nyugodtam próbálni, én figyelem Bogit!
- Nem is tudom. - Luke fájdalmas arccal méregetett.
- Menj csak! Jól vagyok. - győzködtem, és lassan fel is állt, majd elment.
- Szóval. - Tifany beszélni kezdett - Mi van köztetek? Jártok? - sokkoltan néztem rá.
- Dehogy! Miért?
- Az exe vagyok! - ezt olyan büszkén mondta...ilyet még nem is láttam - Csak szólok, ha mégis lenne valami, ne várj tőle túl sokat... velem is milyen volt...
- Mi történt?
- A bandát turnéra hívták én meg nem tudtam menni. Persze ő azt mondta nem szeret és szakítottunk. A bandát választotta helyettem.
- De most miért nem vagytok együtt? Úgy értem ha a turné volt a baj...annak már vége.
- Na nem mondod szivi. Azt mondja ő tényleg nem érez irántam semmit, úgyhogy nem erőltetem. Csak barátok vagyunk.
- Értem. És ezt miért mondod nekem?
- Csak hogy tudd, kivel mit csinálj. - kacsintott majd felállt és bement a fiúkhoz. Csend lett, hallottam hogy váltanak néhány szót. A zene újra indult de Luke jelent meg előttem.
- Mindjárt 9 van, haza viszlek.

2015. július 3., péntek

Baleset PART1

Leszaladtam a lépcsőn, és köszöntöttem aput. Rögtön rá is tértem a lényegre, hogy el szeretnék menni egy barátomhoz, meghallgatni a zenéit. És persze jöttek a kérdések hogy ki ő, mi ő, hova megyek pontosan, milyen zene, fiú-e, hányra érek haza, stb, de végül bele ment. 
Csak 3-szor öltöztem át, ami egész jó... végül egy rövid farmer nadrágot vettem fel, és egy bordó ujjatlan felsőt. Ehhez a fekete vans cipőm, egy táska és kész is vagyok. Mire indulásra készen álltam, fél öt volt, szóval mentem is. Megígértem apának, hogy kilenc előtt haza érek. 
A pizzázó előtt vártam egy kicsit, majd leparkolt előttem egy fekete toyota. Luke ült benne, majd intett, hogy száljak be. Leültem az anyós ülésre, és utasított hogy állítsam át az ülést, mert így biztosan nem kényelmes...pedig az volt. 
Kb 10 perc alatt oda is értünk, egy aranyos fehér ház mellett leparkolt. Nem így képzeltem, de szép volt. Mikor kiszálltunk, elvezetett az aranyos ház szomszédjába. Ja. A másik ház (ahova bementünk) Fehér volt, de nagyon modern, tele ablakokkal, végülis tetszett. A szülők nem voltak otthon, csak a négy fiú.
Mindenkit kissé megismertem, Luke adott egy üveg colat, és kezdték is. Rengeteg számot eljátszottak, voodoo doll, amnesia, dont stop, stb. Ezután mindenki evett egy-egy szendvicset, kicsit megpihentek a fiúk.
- Na Bogi, mond csak, te és a Botond jártok? - kérdezte Michael, én meg erre a kérdésre félre nyeltem a szendvicsem egy részét.
- Nem! Csak jó barátok vagyunk, de nincs köztünk semmi. Nem is volt, nem is lesz.
- Jólvan, nyugi, csak kérdeztem. - mosollyal az arcán, készített egy újabb szendvicset.
Amíg a többiek ettek, én és Ashton vissza mentünk a szobába és elkezdett "tanítani" dobolni. Nos nem vagyok valami tehetséges. És ezt ő is nyíltan megmondta hahaha!
- Ez pocsék volt. - nevetve átvette az ütőket, jelezve hogy következik a mester. Elkezdte játszani a What I like about you-t, közben a többiek is bejöttek. 
- Haver, mit szerencsétlenkedtél az elején?? - Luke nevetve vette fel a kanapéról a gitárját.
- Khm az én voltam... - vártam valami ciki reakciót, de csak elvigyorodott.
- Aranyos volt. - mindenki (belértve engem is) döbbenten nézett rá - De még gyakorolj! - kacsintott egyet én meg nevettem.
Mikor befejeztek egy újabb adag számot, leültek pihenni.
- Ez kinek a háza? - meg akartam törni a lihegésben dús kínos csendet.
- Az enyém. - Luke mosolyogva jelentkezett. - Körbevezesselek?
- Az jó lenne! - elindultunk a nappali felé.
Minden helyet részletesen megmutatott. A lépcsőn felérve ott volt a szobája. Nagyon jól nézett ki az is. 

- Errefelé laksz? - leült az ágyára, tehát úgy terezte itt maradunk. Én leültem a fotelba, a szoba sarkában.
- Igen, a pizzázótól 10 percre. 
- Az jó, akkor még össze futunk! - rámosolyogtam és ismét körbe néztem. A szobája hatalmas volt. Azt vettem észre hogy engem néz... mosolyogva mért végig megállás nélkül.
- Mi az? - éreztem hogy elvörösödök.
- Szép vagy. - bumm 5-ször annyi vörösség köszöntött az arcomra. - Gyönyörű. - szégyenlősen lehajtottam  a fejem és mosolyogtam.
- Ezt még senki sem mondta nekem...
- Hülyék, hiszem az vagy... - nevetésben törtem ki, majd Luke fel állt. Követtem a példáját. Oda lépett hozzám és megfogta egy kezemet. - Nagyon szép. - mélyen a szemembe nézett, de én elkaptam a pillantásomat.
Elindultunk kifelé,ő ment előttem. A lépcső előtt megtorpant, én meg ráléptem a sarkára.
- Öhm bocsi, minden rendben? Miért álltunk meg? - Felső ajkával megharapta a piercingjét, és közelebb lépett. Oda súgta a fülembe:
- Túl sokat kérdezel. - és megcsókolt. Hihetetlenül lágy csók volt, imádtam! Kezeit rátette az arcomra, az egyikkel beletúrt a hajamba. Én tétován átkaroltam a derekát. Nem tartottam mégsem helyesnek hogy ezt csináljuk, hiszen nem is ismerem. Elkezdtem hátrálni, de nem engedett el. Hirtelen megbotlottam, ugyanis a lépcső felé sétáltam. Éreztem hogy már nem ér hozzám, azonban fájdalmat is éreztem. Leesetem a lépcsőről, annyit hallottam hogy Luke utánam kiálltja a nevemet, majd dübörgést, valószínű ő futott le a lépcsőn. 

Mi folyik itt?

- Ez meg mi volt? Nagyon bunkó voltál, mi ütött beléd? - dühösen ráripakodtam, hogy lehetett ilyen?
- Nem túl szimpatikus egyik sem, nem értem mi a bajod...
- Ő Luke Hemmings volt!
- Tudom!
- A kedvenc bandám énekese, hagyhattál volna vele beszélni..
- Úgyis megbeszélt egy találkát. - előrébb ment, gondoltam fejezzük be a témát. Kicsit azért szégyelltem magam, úgyhogy meghívtam reggelire. Ettünk egy kis fánkor és vettünk kávét is, így indultunk hozzánk. Apa reggel 4-től délután 4-ig dolgozik, szóval bőven egyedül voltunk. Hülyéskedtünk, filmet néztünk, elvoltunk ahogy szoktunk. Néha megemlítettem az 5sos-t, de hamar áttértünk másra.
- Most komolyan. Megennéd? - undorodva nézett rám.
- Edzés után a zoknidat?? Fúj nem! - grimaszoltam és nevettem egyszerre ezen az  értelmes témán.
- De kapnál 100000 forintot! 
- Nem érdekel, undorító! - félve ettem még egy chipset, és próbáltam a filmre koncentrálni. Izzadt zokni. Fuj.
Néhány óra múlva, délben, elindultunk egy pizzázóba ebédelni, az úton megbeszéltük mit rendeljünk. Mikor beértünk az épületbe, leültünk a legjobb helyre, és kértünk egy hawaii és egy pepperónis pizzát. Éppen azokat ettük és feltéteket pakolgattuk, amikor ismerős szöveg ütötte meg a fülemet...
- Michael wants an another slice! - gyorsan a hang irányába fordultam, és ott ült a sarokban Luke, és Michael. Mi a szar. Már elnézést, de ez lehetséges egyáltalán?
- Ezek megőrültek? Várj, az ott ugye nem Luke!? - Botond a nyakát nyújtóztatta, hogy jobban lássa hogy kik azok. 5 percen belül ki is derült hogy tényleg Luke és Michael az. Ugyanis Luke kiszúrt mindket, valamit mondott Michaelnek és ránk mutatott. Hirtelen felállt, össze pacsiztak, Luke pedig oda jött hozzánk és leült mellénk.
- Mondtam hogy még össze futunk! - Ránk mosolygott és bekapott egy pepperóni szeletet a pizzámról. Wow szexi..
- Mit akarsz? - Boti unottan méregette. Luke csak vigyorgott.
- Tudod, fiú, nagyon bírlak! Hogy is hívnak?
- Nem tartozik rád. - Luke kérdőn nézett rám, össze szorítottam a számat és persze válaszoltam helyette.
- Ő Botond. Ha megint bunkó lesz, ráküldöm a kutyámat.
- Na azt azért ne, nagyon bírom Botondot! - Luke nevetve megevett még egy pepperónit. - Nos Bogi, gondolom szívesen megismernéd Michaelt. - rám kacsintott és pedig elmosolyogtam.
- Ő az? - hátra mutattam a fekete hajú fiúra.
- Persze hogy ő az! Mike! Gyere! - oda mutatott Boti melletti helyre, Michael pedig leült.
- Hello, te vagy Bogi? - Boti felé nyújtotta a kezét. Én és Luke nevetni kezdtünk, Botond dühösen belekezdett egy újabb szeletbe. - Vagy nem... MICHAEL WANTS AN ANOTHER SLICE...PIZZA! - nevetni kezdtem még jobban, Luke pedig oda súgta Michaelnek.
- Azt akarod hogy mindenki észre vegyen? Fogd már be. - vigyorogva azért lepacsiztak. Tipikus. Ennyit kellett mondania, 20 ember oda is jött hogy ők-e azok. Luke írt valamit egy cetlire, amit oda adott nekem - Hívj fel! Most lelépünk, sziasztok!
- Bye bye srácok! - Mike intett, majd mindketten elmentek, én pedig döbbentem néztem a számot.
Botonddal mi is elmentünk haza, és máris hívtam Nórit hogy beszámoljak neki mindenről. Eleinte nem hitt nekem de mikor megadtam neki Luke számát, ledöbbent.
- Miért nem hívod fel? - izgatottan hadart a telefonba.
- Mi van ha nem az ő száma? Vagy ha már 1000 ilyen csajnak oda adta már?
- Na várj, vissza hívlak! - Nóri kinyomott én meg agyaltam...felhívjam Luket? Mikor már eltelt 20 perc, éppen meg akartam nyomni a hívás gombot, csörögi kezdett a telefonom. A készülék Luke képét jelezte ki. De neki meg sincs a számom, mégis hogyan hívhatna? Átverés. Bele szóltam a telefonba.
- Igen?
- Szia Bogi!
- Luke? Honnan tudod a számomat?
- A barátnőd most hívott és megadta. Nem kéne mindenkinek csak úgy elmondanod ezt a hasznos információt! 
Belenevettem a telefonba, és fel sem fogtam. Luke Hemmingsel beszélek.
- Ne aggódj, csak neki mondtam el.
- Akkor jó. Találkozhatnánk!
Hirtelen ledermedtem. Velem akar találkozni?
- Komolyan mondod?
- Persze! Érdekel egy próba? Vagy csak kettesben? Most amúgy kacsintanék...
Ismét nevettem, hát persze.
- Szívesen megnéznék egy próbát. Ha nem baj.
- Ha baj lenne, nem hívnálak! Na, gyere a pizzázó elé 5-re, oké? Ott felveszlek kocsival. - hallgattam, nem tudtam bele menjek-e... - Nem harapok! Még nem...
- Oké, megyek! 5-kor ott találkozunk.
- Jó válasz! Szia, aztán legyél csinos!
Kinyomott. Jesszusom mi az hogy legyek csinos? Ahh mit veszek fel? És akkor apa haza is ért.

Strandon pingvin

- Kész vagy már?? Nem lesz ott senki, ilyen korán mindenki alszik, nem kell 30 percig vacilálni hogy melyik bikinit vedd fel! - persze nekem attól még fontos volt hogyan is nézek ki, nem zavartattam magam amikor Botond a konyhából kiabált fel hozzám, én akkor sem tudtam hogy a fekete, vagy a csíkos felsőmet vegyem fel.
- Adj még 5 percet!
- Egy ideje már adom azt az 5 percet...
- Na jó, fekete vagy csíkos legyen? - feladtam, valahogy csak meg tudja könnyíteni a helyzetemet.
- Legyen a csíkos! Csak gyere!
Leszaladtam 10 perccel később a lépcsőkön, Botondon sárga virágos fürdőnaci volt, és egy szürke póló. Látszott rajta hogy rendszeresen edz, ezért is bámulta meg mindenki... sötét barna hajába éppen beletúrt amikor meglátott. Farmer rövidnadrágot húztam a fekete bikinimre, és egy fehér laza ujjatlant.
- Wow...jól nézel ki. - végigmért, majd féloldalas mosolyra húzta a száját - De én jobban.
- Menjünk, és essünk túl ezen! - nevetve mentem el mellette, felkaptam a konyhából egy kis vizet és néhány mosott epret, nasinak. Ő megfogta a nehezebb csomagokat, én emiatt boldogan kísértem ki, egy törölközővel a kezemben. - Szerinted meddig maradjunk? Most van 6 óra, mit gondolsz?
- Pár óra... nem tudhatjuk mi jön közbe, de siessünk már, mindjárt megsülök!
Elmentünk a partra, kb 20 perc volt az út, de én direkt lassan mentem, had süljön csak meg.
- Azta, ilyen üresen még sosem láttam ezt a helyet - eltáltott szájjal bámultam a gyönyörű vizet. 
Leterítettük a törölközőnket és kipakoltunk néhány cuccot. Éppen a ruháinkat vettük le, hogy mehessünk már hűsölni, mikor dühösen nézett rám.
- Úgy volt hogy a csíkos bikinit veszed fel!
- Ilyet nem mondtam!
- De megkérdeztél, és mondtam hogy az legyen!
- Ch szívás. - vigyorogni kezdtem - Amit mondasz, azt biztosan nem veszem fel - kacsintottam és kigomboltam a nadrágomat is.
Bementünk a vízbe, az este kicsit lehűlt, de nagyon kellemes volt! Nem volt rajtunk kívül senki sem ott, megérte ilyen korán kelni, és kijönni. 
Mikor egy kis napozás után másodszorra mentünk be egy foci labdával, beszédet hallottunk.
- Mondom, ilyen korán senki sem lesz itt! 8 órakor mindenki alszik. - ezt egy lány mondta, egy fiú rögtön válaszolt is.
- Nem akarom hogy sokan lássanak. De siessünk, mert tudod hogy vissza kell érnem 10-re.
Hallottuk, hogy egyre közelebb jönnek, aztán meg is láttuk őket. Megőrültem volna? Komolyan, ott állt a cuccunk mellett egy kiköpött Luke Hemmings hasonmás, oldalán egy gyönyörű, vörös hajú lány toporgott.
- Na látod, csak ketten vannak, nem hiszem hogy ismernek! - a lány kezdte is levenni a szoknyáját, ugyanis felül csak bikini volt rajta. 
- Kösz...- a Luke hasonmás levette pólóját, és a lányt meg sem várva bement a vízbe. - Te nem jössz?
- Nem, csak napozok. - kinyitott egy hordozható napágyat és egy magazint, pillanatok alatt kényelembe helyezkedett.
- Gyere már, nem is annyira hideg a víz!
- Nem.
- De, gyere!
- Nem érted hogy nem fogok bemenni?! - a lány idegesen felállt, és csak akkor tűnt fel hogy Botival végig csak bámuljuk őket... gyorsan elkezdtünk úszkálni, de még azért bevallom, hallgatóztam.
- De miért nem jössz? - a lány hezitált.
- ...mondjuk hogy női problémáim vannak.
- Mi van?
- Ajj Luke, hogyan mondjam hogy felfogd? Nem vagyok terhes... - elkezdtem némán nevetni, tudtam hogy mi van a lánnyal.
- Ez most hogy jön ide? 
A lány lesajnáló pillantást vetett Lukera (?) és mikor észre vette hogy nevetek rám mosolygott. Vissza feküdt  az ágyra és olvasni kezdett. Luke (?!) közelebb úszott hozzám.
- Te tudod hogy miről beszél? - Botond oda is jött, beállt közénk mint valami pajzs, a lány hatalmasat sóhajtott én meg úgy döntöttem, nem hagyom hogy Luke (??!!) hülyén haljon meg.
- Szerintem éppen menstruál. - Luke ránézett a lányra és elkezdett nevetni.
- Ezt így miért nem tudtad elmondani? 
- Hagyjál már. - a lány tovább olvasott, Botond meg gyorsan közbe szólt.
- Lukenak hívnak? - végig mérte a fiút, aki bólintott, és tovább feszegette a határokat.. - És van vezetékneved is? - Luke a lányra pillantott.
- Méghogy nem ismernek.
- Válaszolnál? - Boti idegesen "beszélgetett" vele.
- Pingvin. Luke Pingvin. - táltott szájjal bámultam, majd kitört belőlem a röhögés. Jézusom. Ő az. - Igen, a lány szerintem megismert. - Vigyorogva közelebb akart lépni, de Boti elállta az útját.
- Ismered? Láttam rólad néhány képet a telefonján, barátok vagytok? -asszem megőrült... gyorsan magam felé fordítottam, és döbbenten néztem.
- Ő Luke Hemmings.  5 sos! Nem esik le?
- Nem. milyen szósz?
- Hééé, az összes számukat megmutattam neked múlthéten, nem emlékszel?
- Este? Akkor aludtam. - hitetlenkedve odébb léptem, hogy láthassam Luket.
- És hogy hívják a barátnődet? - a lány lejjebb tolta a napszemüvegét és rám nézett.
- A barátnője hall.
- Ne haragudj, azt hittem túl messze vagy... - Luke közbe szólt.
- Ő itt Tifany, bunkó ember, előre is bocsi...
- Hohohóóó! - a lány döbbenten felállt. - Nem vagyok bunkó! Te vagy a seggfej! - jaj de aranyos. És szimpatikus. Botond lépett előre egy lépést.
- Nekünk mennünk kell, sziasztok, gyere Bogi. - utána indultam, de Luke elkapta a kezemet.
- Boginak hívnak?
- Nagy Boglárka. - rámosolyogtam, a fejem biztosan égett az érintése miatt.
- Még találkozunk.- rám kacsintott, és meg majdnem elájultam. Jól vagyok. Végül a patron össze pakoltunk és elbúcsúztunk. Indultunk haza, én meg készen álltam hogy kifaggassam Botondot a viselkedése miatt.

Bemutatkozás

Sziasztok! Az én nevem Nagy Boglárka, 15 éves vagyok. Itt élek, Sidney városban, az édesapámmal. Szüleim elváltak 2 éve, szerencsére édesanyám priusza miatt Péterrel, apukámmal maradhattam. Van egy német juhász kutyám, Szrunyi. Legjobb barátom neve Botond, első osztályban ismertem meg, most ugyanabban a gimnáziumban folytatjuk tanulmányainkat. Másik nagyon jó barátom neve Nóri, ő sajnos másik középiskolában fog tanulni, 3 hónap múlva. Ugyanis most kezdődött a nyári szünet! Nagyon izgatott vagyok, már ma kezdődik a szinte végtelen szórakozás, Botonddal nem sokára indulunk felfedezni a közeli tengerpartot.